Gyakori kérdések

1, A vásárlástól való elállási jog/ visszaszolgáltatási garancia

A Vevő a szerződéstől 14 napon belül indoklás nélkül elállhat. A szerződés megkötésének és a termék átvételének napja között is gyakorolhatja az elállás jogát a fogyasztó. Olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet kimondottan a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy kimondottan a fogyasztóra szabtak, továbbá bizonyos a 45/2014( II.26) Kormányrendelet által meghatározott termékek esetében a Vevőt nem illeti meg az elállás joga. Elállás esetén a Vevő köteles a megrendelt terméket az Eladónak haladéktalanul, de legkésőbb az elállási nyilatkozat közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy a visszaküldés folyamatát elindítani. A termék visszaküldésének költsége a Vevőt terheli, de ezen felül más költség nem számítható fel a Vevőnek. A termékben bekövetkezett értékcsökkenésért a Vevő akkor vonható felelősségre, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. A termék átvételével, illetve az átvételt igazoló dokumentum aláírásával a Vevő elismeri, hogy a megrendelt termékek megfelelnek a rendelésben leírtaknak ( nem hiányos, nem sérült), ezért az Eladónak későbbiekben sem mennyiségi, sem minőségi reklamációt nem áll módjában elfogadni. Ha az átvételkor a Vevő a terméken vagy a csomagoláson sérülést tapasztal és az láthatóan az átvétel előtt keletkezett, úgy a Vevőnek kérnie kell a kiszállítást végző személytől egy jegyzőkönyv felvételét. Ilyen esetben a termékek visszavételét az Eladó díjmentesen biztosítja. Az átvételt követően észlelt sérülésért az Eladó felelősséget nem vállal! Az elállási jog gyakorlására vonatkozó szabályokat a 45/2014. (II.26) Kormányrendelet tartalmazza, amelyet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapjáról letölthet.

2, A szállítástól elállás

A Webshop köteles tájékoztatni a Vevőt, amennyiben a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott áru nem áll rendelkezésre vagy a megrendelt szolgáltatást nem áll módjában nyújtani. A Vevő a nagykorúságáról a szerződési feltételek elfogadásával nyilatkozik, mert a Webshop kiskorúakkal nem köt szerződést.

3, A termék visszaküldése

A terméket visszavenni, csak eredeti állapotában, hiánytalan mennyiségi és 

minőségi állapotában van módunk. 

4, A raklapok visszavásárlási feltételei:

Amennyiben a raklapot telephelyünkre behozza (a raklapnak sérülésmentesnek kell lennie valamint, szállító levél is elengedhetetlen). A termék vételárát visszafizetjük.

5, Árak

A Webshopban a termékek vételára az általános forgalmi adót és egyéb közterheket is tartalmazó módon, magyar forintban (Ft) van feltüntetve, azonban a termék vételára nem tartalmazza a szállítási költséget. A Webshopban jelentkező esetleges hibákért az Eladó felelősséget nem vállal, az árváltoztatás jogát fenntartja. Az Eladó fenntartja a jogot, hogy a weblapon (honlap és Webshop) megjelenő anyagokat, termékeket és feltüntetett árakat bármikor módosíthatja előzetes értesítés nélkül. A módosítás előtt eladott rendelések a módosítás előtti feltételekkel és áron kerülnek teljesítésre. Az Eladó gondossága ellenére a nyilvánvalóan téves, a termék közismert nagyságrendű árától nagy mértékben eltérő, irreális árra (például 1Ft, 0Ft), a rendszer hibájából eredően feltűntetett hibás árra felelősséget nem vállal, így nem köteles azokat hibás áron szolgáltatni. Helytelen ár esetén az Eladó telefonon értesíti a Vevőt, tájékoztatja a helyes árról, így a Vevő eldöntheti, hogy a valós áron is meg kívánja e rendelni a terméket, vagy jogkövetkezmény nélkül visszalép annak megrendelésétől.

A Webshopban található árak kizárólag az ott leadott rendelésekre érvényesek. Az Eladó kiskereskedelmi üzletei általában külön árakkal és akciókkal dolgoznak. Ha a Vevő a Webshopot csak tájékozódásra használja az üzletben való vásárlás, vagy rendelés előtt mindenképpen győződjön meg a pontos árról és hivatkozzon a Webshopra.

6, Megrendelés elküldése

A megrendelés leadásához a terméket a kosárba kell helyezni, amit a termékek mellett elhelyezett „Kosárba” gombbal tehet meg. A kosárba több termék is elhelyezhető. A megrendelés elküldéséhez az Eladó részére a Vevőnek ki kell töltenie a megrendelési adatlapot, amely a „Rendelés” gomb megnyomása után jelenik meg. A Vevőnek a megrendelése véglegesítéséhez el kell fogadnia az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatkezelési Nyilatkozatot, amelyet a jelölőnégyzetek kipipálásával tehet meg. A rendszer figyelmezteti a Vevőt, hogy a „Rendelés véglegesítése” gomb megnyomásával fizetési kötelezettsége keletkezik. A „Rendelés véglegesítése” gombra kattintva – amennyiben az adatcsomag elküldésre került – a rendszer automatikusan megköszöni a Vevőnek a rendelést, és tájékoztatja, hogy az Eladó e-mailben is elküldi a megrendelésre vonatkozó összes információt a Vevő által megadott e-mail címre.

7, Készletinformáció

Az oldalon feltüntetett készlet darabszám tájékoztató jellegű, a megrendelést követően 48 órán belül jelezzük, ha esetleg a termék már nem elérhető. 


Kapcsolat
  • Magyarország, 4080, Hajdúnánás, Árpád út 26
  • 06306954264
  • batatuzep.webaruhaz@gmail.com
FELÍRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Mi igérjük, csak jó dolgokat küldünk el

Szerzői jog © 2018 Webshopmonster. Minden jog fenntarva
Támogatja a Webshopmonster